Neurostream         Agyprogramozás,       Hát ez micsoda?

Mire jó?     Hogy működik?     Mit lehet vele elérni?      Hogy próbálhatom ki?


Az egyik érdeklődési területem az emberi agy, az agy működése és minden ami ezzel kapcsolatos. Egy alkalommal amikor e témakörben bizonyos információkat kerestem találtam rá a „Neurostream”-re és azokra az eszközökre amikről most itt szó van.

 

Azt nagyjából mindenki tudja, hogy az egész univerzumunk rezgéseken, hullámokon alapul. Minden rezeg és a rezgések állandóan hatást gyakorolnak egymásra. Ez alól az emberi test az emberi agy sem kivétel. Az is közismert, hogy az agyunk különböző hullámokat hoz létre attól függően éppen mit csinálunk. A théta, alfa, béta hullámok-állapot kifejezések az agyunkkal kapcsolatban szintén közismertek. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ez két irányú folyamat, vagyis az agyunk nem csak saját magától generál hullámokat,, hanem kívűlről is meg lehet határozni milyen hullámok keletkezzenek az agyban. Ennek nagyon nagy jelentősége van, mert így időtől,alkalomtól függetlenül is áthangolhatjuk agyunkat egy bizonyos frekvenciára.

Szeretnénk pihenni, el akarjuk érni az alfa állapotot, szeretnénk hogy agyunk kreatívan segítsen bennünket vagy szeretnénk abba az állapotba kerülni amikor beindulnak, működnek testünk öngyógyító folyamatai?

 

Mindez mindenki számára könnyen, egyszerűen elérhető a megfelelő segédeszközzel.

 

Amit itt most megmutatok nektek az egy ilyen eszköz illetve eszközök, mert valójában több hasonló, összefüggő dologról van szó.

 

Fontos!

 

Mivel eredetiben minden információ német nyelven érhető el folyamatosan fordítom az anyagokat azok számára akiknek a német nem az erősségük J

 

Amint elkészül egy újabb anyag azonnal felkerül ide az oldalunkra, de ha közben lenne kérdésetek illetve segítségre van szükségetek küldjetek egyszerüen egy

e-mailt.  info@krealex.com

 

A képekre (banner) klikkentve automatikusan eljuttok az adott téma oldalára !!!

 

 

 



Ha meg akarod érteni az univerzumot, energiában, frekvenciában és rezgésekben gondolkodj!

 

Nikola Tesla



 

NEUROSTREAMS 

A VILÁG ELSÖ

AGYHULLÁM 

RÁDIÓJA !!!

gehirnwellen mp3


 

HALLHATATLAN

TUDATALATTI

PROGRAMOZÁS

silent subliminals


 

XXL SZÓTANÍTÓ

TANULJ ÚGY

MINT 2037-BEN !!!

Vokabeltrainer